Rövid próza kategória bejegyzései

Moziban álmodtunk…

Mindig filmbuzi voltam, igen gyerekkoromban is.

Alig múlt el nap mozi nélkül, néha több filmet is láttam egy napon. A nagy premier mozik mellett mint a Vörös Csillag, Szikra, Uránia a kisebb mozikat látogattam, mert oda érvényes volt az ifjúsági mozibérlet.

“Számunkra legfontosabb művészet a film” Állt az idézet a bérlet második oldalán. A nagyszerű megállapítást V. I. Leninnek tulajdonították. Aztán a rendszerváltás után kiderült, hogy ez a fontos meghatározás Bacsó Péter leleménye.

Szóval sűrűn látogattam a kisebb mozikat, mint a Duna, Bástya, néha a Puskint. Meg az egészen kis vetítőket. Ezek közül a kedvencem a Mátra volt. 2 forint volt a legolcsóbb jegy, ezek az első 2 sorba biztosítottak helyet és 50 fillérrel volt olcsóbb a bérleti árnál. Sokat jártam még a Zrínyi és a Bányász “A” és “B” terembe. Ezeket köpködőnek is hívták, talán nem alaptalanul.

Volt ennél lejjebb is, például a Munkácsi mozi. Természetesen a Munkácsi Mihály utcában, az Epreskert mellett. Csak délután játszó mozi volt a lépcsőházból lehetett lemenni, lényegében egy pincében, a zsebkendőnyi nézőtérre.

Volt még egy igazán egyedi, talán csak az aprófalvak moziaira emlékeztető lehetőség.

Ez pedig a Szív utcában a Merkúr irodaház földszintjén üzemelt. Csak szombat este volt előadás, 18 és 20 órai kezdettel. Maszek kezdeményezés volt – talán a Merkúr dolgozói közül valakik bérelték a termet és a filmeket. Szép bevételre tettek szert minden héten, mert a vetítések nagyon népszerűek voltak. Akkoriban kevés lakásban volt televízió, így a szombat esti szórakozás gyakorlatilag házhoz jött. Egész családok vonultak le az előadásokra, hozták magukkal a vacsorát, gyereknek bambit.

Egy pár éve jártam arra, az épületet is elbontották és új irodaház állt a helyén üres irodákkal.

A kép a netről van. 

1989. június 16.

Péntek volt, az épületben rajtunk kívül senki nem volt már. Rumot ittunk kólával, hülyéskedtünk.
A rádió valamilyen gyűlést közvetített. Állítólag 300 ezer ember volt a Hősök terén. Egy heves ifjonc valamilyen furcsa tájnyelven, rettenetesen hadarva követelte az orosz csapatok kivonását az országból. Az orosz tankok egyébként a vonatokon voltak.
Én Rozi cipófarát néztem megbűvölten, ha egy kicsit bátrabb lennék – gondoltam. Töltöttem még rumot.
Szeme is szép volt, olyan sötét búja nézéssel. Bár ez a szem most azt üzente, na, mi lesz te fat@kű?
Úgy látszik, hogy kivonulnak az oroszok, nyögtem. Égett a fülem.
Aztán ennek is vége lett.
Délután családdal elindultunk a Balatonra.
Az M-7esen soroltak a Ladák, a Wartburgok meg a Trabantok.

Ece Homo, Tóth honvéd

Megkérdezték az utca emberét, mit szólna a Homo sapiens kihalásához
Ezzel én is próbálkoztam egyszer.
Tóth honvéd az egyik legbutább katonatársam volt. Jóindulatú, jámbor gyerek, de rettenetesen ostoba volt. Sokat piszkáltuk egymást, én főleg ugrattam, általában fura reakciói voltak.
Egyszer azt találtam mondani:
Tudod Tóth honvéd, te egy igazi Homo sapiens vagy.
Nyomd anyádba a f@szod volt a válasza rá.
Az arab számokról nem beszélgettünk  🙂

A tank

A tank ott állt a kutyafuttatóban.
Két napja érkezett, dübörögve végig az Ady Endre utcán. A sarkon megállt, tornyát forgatva, mintha körülnézne. Aztán lassan befordult a szervizútra, majd befarolt, néhány autóroncsot tovább lapajtva beállt a mostani helyére.
Az öreg nézte a törött ablakon keresztül. Kezdetben rémülten, aztán nyugtalanul gurult naponta többször az ablakhoz, de mostanra nyugodtan nézte.
Ezek nem rombolni jöttek, inkább kibekkelnek mint ő gondolta.
A front távolról morajlott. Erre nem voltak harcok, bár néhány kósza becsapódás érte a házat. Ezért voltak a törött ablakok.
Néha volt áram és víz is.
És mindig volt GÁZ.
A gyerekek elhagyták az országot. Könyörögtek, hogy tartson velük, de maradt. Szeretett itt és úgy gondolta meg lehet úszni a legrosszabbat, a halált.
A harckocsi előtt most egy félmeztelen katona mosdott, csupa szutyok arcú társa egy kannából öntötte rá röhögve a vizet.
Derűs, békés nap vélte az öreg és egy másik nyugodt napra gondolt. A kisfiával sétáltak az Andrássy úton. Ettek egy fagyit a Lukácsban majd elindultak a Városliget irányába…
Ekkor valamivel rálőtek a tankra, de a jármű sértetlen maradt. Felkelepelt néhány gépfegyver is.
A katonák a tankba ugrottak és a géppuskával lőni kezdték a házat. Az öreg rémülten gurult a gardróbba, amit a lakás legvédettebb helyének vélt. Túlélni, túlélni zakatolt az agyában.
Több robbanás rázta meg a házat.
Hát ideért a háború gondolta és ekkor ráomlott a fal.
Kisfiával a Köröndhöz értek, lassan lépkedtek, de már a levegőben lebegtek.
Látod kisfiam mutatott le, ott lakott Kodály Zoltán, de már nem volt hangja.

Füttyös Gyuri

A 67-es Spencer Davis Group koncertre mentünk a Kisstadionba. Szakadt az eső – csak a stadionhoz érve tudtuk meg, hogy a koncert elmarad, a következő nap lett megtartva.
A 76-os troliról leszállva, röhögve értünk a Thököly útra. 16 éves voltam, a többiek is legfeljebb 18. Röhögtünk hát mindenen. Ekkor tűnt fel egy fura alak, ököllel verte a hatalmas kirakatüvegeket. Csak úgy döngött, de nem tört be. Tisztában volt vele, hogy mekkorát lehet ütni. Közben élesen füttyentett hozzá.
A Füttyös bólintott Pityu barátom
Azután sokat láttam még, folyton mozgásban volt. A város legtávolabbi részein tűnt fel.
Egyszer a 72-es trolin utaztunk Pityuval. Egymással szembe ültünk és pont kettőnk közé állt be. Az újságjával az ablakot verte és közben dohányzott 🙂
Máskor a Kéményseprőbe tért be, úgy éjfél magasságában. Egy bélást kért a pincérnőtől, amikor nem kapott, akkor hirtelen sarkon fordult és még azzal a mozdulattal lerántott egy tálca mosogatáshoz odakészített söröskorsót. A többi pincér ott termett, de a vendégek megvédték. Kapott egy kettest és füttyögve békésen távozott.
Egy alkalommal a Nagykörúton, a Dohány utca közelében található női fodrászatba fordult be. Tibi barátommal megálltunk. Nem kellett sokat várni, fél percen belül hatalmas sikoltozás hallatszott az üzletből, majd boldog vigyorral az arcán, markában 2 forinttal megjelent Gyuri.
A Nyugatinál a két sínpár között állva az egymással ellenirányban haladó villamosok oldalát csépelte, de kegyetlenül. Veszélyesen élt, az biztos.
Még ezt utoljára. Marek Erikával a Dob utcában haladtunk – késő este volt, műszak után kísértem haza a nyomdából – próbáltam összeszedni magam, hogy megvalljam, hogy mennyire tetszik nekem. Ekkor előzőt minket hátulról a Füttyös és szokásához híven nagyot, csapot Erika legkerekebb testrészére. Felháborodva kérdezte, hogy miért nem vontam kérdőre „támadóját”. Hiszen ő a Füttyös Gyuri, próbáltam menteni magam és akkor már tudtam, hogy esélyem se lehet Erikánál.
Aki egyébként másfél fejjel magasabb volt nálam

Cím nélkül

A rakodópart alsó kövén ültem, vártam mikor úszik erre egy dinnyehéj…
Aztán megláttam őt, lassan, méltóságteljesen lépkedett, kis hullámokat kavarva, köpenye alja átázva. Felém tartott és barátságosan bólintva köszöntött.
– Sétáljunk egyet barátom – szólított meg, nyájasan mosolyogva mutatott helyet maga mellett.
– Kérem én rokkant vagyok, féllábú, vagy egylábú, magam sem tudom, hogy mi – hebegtem értetlenkedve.
Ezt a f@szságot gondoltam magamban.
– Mondottam ember, kelj fel és járj! – ezt már emeltebb hangon mondta.
Mit tehettem hát, el kezdtem ugrálni mellette a vízen.
Beszélgetni próbáltunk, de az én azon agyaltam, hogy hányat lép egy évben egy veréb.
Meg azon, hogy a hajó vonták találkozása tilos!
Lassan rebbentek pilláim, már ébren voltam. Csonkomhoz nyúltam és megértettem, hogy a csodák sem úgy működnek, mint régen.

9/11

Amikor beléptem az Andrássy úti Tokaji borozó ajtaján repült a hatalmas toronynak a repülő (ez felvételről ment, többször is bejátszották). Közben rettenetes porfelhő gomolygott, a levegőben papírlapok milliói szálltak. Rohanó, menekülő emberek látszottak, távolról meg bámészkodok álltak értetlenül. Emberi testek is zuhantak a szédítő magasságból.
A borozó vendégei nem látszottak különösebben izgatottnak. Nem állítom, hogy továbbra is a futballról, vagy sportfogadásról beszéltek, de nem verte földhöz a dolog őket. Hiába az USA messze van Terézvárostól. Meg a magyar emberektől.
Izgatott voltam, Gy-vel, ivócimborámmal próbáltam beszélgetni a tragédiáról. Nem nagyon lehetett, de jó ürügy volt arra, hogy a szokásos pohárszámot emeljük.
Találgattam, hogy kihajthatta végre a támadást. Akkori ismereteim szerint a közel kelet fő ellensége Arafat volt. Az nyilvánvaló, hogy benne sem ennyi erő, sem elszánás és kurázsi nem lehetett.
Bin Láden neve nem volt ismert – nem általánosítanék, én nem ismertem.
Közben még egy gép a toronynak repült. Elképesztő volt, ez már nem egyszerű terrortámadás, ez háború. A Pentagont is megtámadták.
Sötétedni kezdett, elindultunk hazafelé.
Lakásba lépve közölte a feleségem, hogy mind a két torony ledőlt.

A seregben, valamikor 74-ben

-Mit képzel magáról Bakki honvéd – förmedt rám Balog alezredes- hogy nem hajlandó belépni a KISZ-be!
Akkor már hetek óta vegzáltak ezzel, hogy lépjek be, mert a Néphadsereg minden katonája ifjúkommunista.
-Maga csepeli munkás, onnan jönnek a legjobb kommunisták – állította.
Ez volt a rögeszméje. Szerinte minden Budapesti Csepelről jött és öntudatos kommunista, szemben a vidéki fiúkkal, akik ösztönösen azok. Az ales rendes ember volt egyébként, a légynek sem ártott volna, ha nem piszkálják. Most feltehetően letolták felülről, ezért rendelt az irodájába, Előző este mocskosul berúghatott, hófehéren bagolyképpel mondta a magáét.
Én pihenj állásban, fegyelmezetten álltam előtte és a legfelső kabátgombját figyeltem, ami egyetlen cérnaszálon lógott és kb 3-4 centire volt a gomblyuktól és bármikor leeshetett. Akkor pedig baj lesz, mert röhögnöm kell.
Persze gombot legyőzte a gravitáció én pedig vigyorogva néztem a derék katonát.
Aztán kidobott az irodából, én pedig továbbra sem lettem tagja a kisznek.
Néhány héttel később szolgálatban voltam, csendes délután volt. Tisztek már hazamentek vagy tiszti klubban itták mocsár részegre magukat.
A napos asztalnál ülve olvastam.
Az asztal a lépcsőházzal szemben volt és könyvből felnézve az ales mérges fejét láttam emelkedni. Az asztalnál ülni tilos volt. Olvasni képtelenség és jelentkeznem kellett volna.
Nem tettem, nyugodtan olvastam tovább.
Mire az asztalhoz ért paprikavörösen üvöltötte.
-Miért nem jelentkezik, hogy merészel olvasni és ülni szolgálatban?!- Ezzel kikapta kezemből a könyvet.
Lenin Állam és forradalom c. munkáját tartotta a kezében .
Megenyhült, vonásai kisimultak és két kis könnycseppet is elmorzsolt a meghatottságtól.
-Ezt olvassa? Üljön le, olvasson nyugodtan. Ezek a csepeliek!-tette még hozzá és fejét csóválva megindult Csiffári százados irodája felé.
Többet nem szekáltak a KISZ-szel és hamarosan az alezredes ajánlásával a helyőrség könyvtárába helyeztek, ahol aztán igen jó dolgom lett.
Az Állam és forradalom egyébként kitűnő megfogalmazása annak, hogyan kell a rendszert váltani és megszívlelendő, hogyan nem szabad.
Egy érdekesség még a végére.
A könyv a sajátom volt, olvasás szünetében a párna alatt tartottam. Aztán eltűnt, valaki ellophatta.