Milyen telek voltak gyerekkoromban?

Nos, pont ilyen hideg volt, mint most, napjainkban, de akkor november elejétől február közepéig tartott. Naponta dőltek meg a hidegrekordok, de szerintem nem is foglalkozott vele senki.

A december elején lehullott vastag hóréteget hóekékkel tisztították, a városokban hetekig a járdákon tárolták hatalmas egybefüggő kupacokban. Néhány nap alatt kemény fekete jéggé fagytak, januárban teherautókkal szállították a Dunához a rakpartokra, hogy az olvadás a Dunába csorgassa.

Ezeken a kupacokon jártunk az iskolába. Közben azt képzeltük, hogy híres hegymászók vagyunk, és meghódítjuk az Alpok bérceit. Ha nem volt szénszünet, ami gyakran egy-két hétig is eltartott. A fene bánta hideget.

A Dunán folyamatos volt a zajlás december és január hónapokban. 1963-ban egybefüggő, vastag jégréteg volt a Lánchídnál, száraz lábbal át lehetett kelni – természetesen ez tilos volt, mert voltak veszélyei.

Egyszer az Andrássy úton – akkor Magyar Ifjúság útjának nevezték – apámmal sétáltunk a Városliget felé. A vastag hórétegen apró, fekete testek hevertek. Madártetemek voltak, megfagytak a rettenetes hideg és az alultápláltság miatt – a vastag hótakaró alatt nem találtak élelmet.

A járdákon kitűnő csúszdákat alakítottunk ki, ezek napokig megmaradtak – gyakran hetekig – csúszkáltunk kezünket-lábunkat törve . Az iskolai sportpályák fellocsolásával remek korcsolyapályákat lehetett létrehozni.

Úgy hirtelen ezek jutottak eszembe a téli Budapestről.

Szóval hová lett a hó és a tél?

Kép: Fortepan