2021. április hónap bejegyzései

A tejfől

Minden vélemény számít!
Mostanában a napot egy pohár tejjel kezdem. Nincs jelentősége, hogy miért.
Választásom tegnap a Garabonciás termékére esett, 80 forinttal drágább volt, mint a szokásos literes kiszerelés.
Biztató volt a szlogen: ”A tejeség igénye nélkül” és az, hogy fölösödére alkalmas, ilyet jó ideje nem láttam már.
Jó ízű, sűrű termék, emlékeztet – gondoltam – a régi tej ízére.
De milyen volt a tej gyerekkoromban.
Kannás. Tejcsarnokban vettük, állítólag vizezte a tejcsárda üzemeltetője. Aztán volt az üvegben palackozott, viaszos papír zárás, kipattintható fedelű tej. Ez elég jó volt és lehetett üvegből inni, de erre nem volt pénzünk.
Falun vendégeskedve néhányszor ittam frissen fejt tejet, de ennek egyáltalán nem emlékszem az ízére.
Amit viszont soha nem felejtek el az a házi tejföl és a túró.
Anyámat a húgommal gyakran elkísértük bevásárolni a piacra. A Lehel (Élmunkás :)) téri piacot szerettük.
Őstermelők árulták a túrót kockás kendőn, kupacban, letakarva. A tejfölt meg csuporban, merőkanállal mérték, bögrékbe, vagy más cserépedénybe. Akkoriban lehetett kóstolni.
Anyu mindig vett nasinak tíz deka lóparizert, azt majszoltam a tejfölárus bácsi asztalánál tátva a szám. Ez egyfajta játék volt tudtam, hogy megkínál majd. Kicsit várt, majd intett a fejével, hogy menjek közelebb, aztán munkában kérgesült, fekete kolbász mutatóujját a tejfölbe mártotta, jó mélyen és odakínálta nekem.
Ez az íz és a kép biztosan megmarad életem végéig.

Az Élmunkás téri piac

A bomba

Minden vélemény számít!
A Városligetben, a BNV alatt az ideiglenesen emelt pavilonokon kívül voltak állandó, elbontásra nem kerülő épületek is. Ilyen volt a Szovjet pavilon, amiből később a Kazimir Károly legendás Körszínháza lett.
Továbbá a Magyar Alumínium Gömbkupolája, valahol a későbbi PECSA helyén állhatott.
Az épületben érdekes kiállításokat rendeztek az őszi, téli hónapokban.
Itt szembesültem először az atombombával.
Hűvös ősz, késő délután volt, tértig gázoltam platánok alatt összegyűlt avarban, amit nagyon szerettem. Kézen fogva mentünk apámmal – 6-7 éves lehettem – így ő is velem lépkedett a levelekbe merülve. Pokolian jól éreztük magunkat.
A kupolához értünk, a kiállítás még nyitva volt, bementünk hát.
A falakon körben hatalmas, fekete-fehér képeken földig rombolt épületek között szénné égett emberi maradványok, betonon a pokoli forróságban gyakorlatilag elpárolgott emberek sötét árnyékával, amit akkor sehogyan sem érthettem és most sem tudok felfogni.
A rombolás felvételei után a sugárbeteg emberekről készült felvétek fokozták rémületemet.
Vetítés is volt, atomgombával, tűzviharral.
Hirosima, 1945. augusztus 6.
Nagyon féltem és félek most is.

Elment hát megint

Minden vélemény számít!
Szemével követte, míg el nem tűnt a folyosó végen. Tempósan, mondhatni büszkén lépkedett. Kezében az elmaradhatatlan szatyorral, amelyben a folyton úton levés holmija volt. Maradt utána néhány félig ivott pohár és pár üres üveg.
Judit a hűtőhöz lépett, volt még egy fél doboz sör. Belekortyolt és lassan az utcai ablakhoz ballagott és lenézett a kapu irányába. Gáspár éppen kilépett rajta, kicsit mintha habozna, aztán határozott léptekkel elindult a Nemzeti Italbolt felé.
Az asszony ivott egy újabb kortyot, a homlokát a hideg üvegre nyomta.
Lelke a semmi felé lebegett.Emlék

A labda

Minden vélemény számít!

A földszinti házmesterlakás tágas konyhásában vígan duruzsolt a sparhelt. Augusztus volt ugyan, de azon főtt meg az ebéd és sírva, tekeredő gőzt engedve forrt a víz a hatalmas fazékban.
Nagymosás volt, az asszony az ágyneműt súrolta az udvaron álló teknőben. Csengő hangján énekelt hozzá. Vidéki lány volt, így szokták a falusi népek, ott a Jászságban.
Ilyenkor egyszerű, gyorsan elkészíthető étel került az asztalra. Tojás leves.
A kis vézna, szemüveges, nagy fülű fiú ült az asztalnál és nagyon nem szerette a tojáslevest.
Kelletlenül kanalazta hát, de utána lekváros bukta volt, sok porcukorral, amit az asszony a sarki péktől hozott. A buktában a vörös műlekvár mindig a tészta egyik végébe sűrűsödött. Fura, de a tölteléket Hitler-szalonnának is nevezték, amit nagy tömbökben is árultak.
A kalács foszlós lekváros része pedig egy bizonyos vattára emlékeztetett, ennek ellenére a fiú nagyon szerette. Kettőt, hármat is lenyomott, ha volt ideje rá. Most nem volt, mert az utcáról a pattogó labda hangja hallatszót.
Felkapott egy buktát – Kimegyek focizni – hadarta anyjának már a lépcsőházból. Gondosan átlépve a keresztbe futó díszítéseket és már kint volt a kapun.
Az úttesten P. dekázott, majd időnként leszorítva – ahogyan azt csak ő tudta – a málló, lövés nyomokkal tépázott házfalra rúgta. A feliratot bombázta: ÉLJEN A MEGBONTHATATLAN…
A nagyfülű természetesen kétballábas volt, egy igazi béna, akit csak akkor választottak be valamelyik csapatba, ha nem volt kerek a létszám. Ilyenkor aztán boldogan rúgta a luftokat, engedte be a gólokat és fogadta a jogos seggbe rúgásokat.
Most azonban P-t csodálta – közben fehér porból rajzolt bajusza alatt tolta be a buktát.
Nem vették észre a rendőrt. Pont akkor kerültek egy vonalba, amikor labda nagyot csattanva több tenyérnyi vakolatot levert. Sajnos pont a megbonthatatlan szó alól.
A rendőr vöröslő fejjel követelte a labdát. Amikor megkapta zsebkésével több helyen kiszúrta és a földhöz vágta azt. Aztán elindult peckesen a híd irányába.
A kurva anyádat – gondolta tehetetlen haraggal, szinte egyszerre a két fiú.
Udvar felől az asszony csengő hangja hallatszott – …hosszú útról visszatérni nem lehet.

Hazafelé

Minden vélemény számít!

Ráhúzott pár órát, keresett vele egy szép kerek összeget és most ott topog a Kazinczi Dohánysarkon. Hol verje el a pénzt. A kollégák hazamentek már, így egyedül indult a Károly körút felé egyenesen a zsinagógával szemben levő borozóba.
-Unikum, sör – mondta kis remegéssel a gyomrában.
Szinte mindennapos vendég volt, de nem beszélgetett senkivel. Pedig ismerős arcok voltak, egyik másik mintha bólintana, köszönésnek is vehetné.
De nem veszi. Zsebébe nyúlva bekapcsolja a wolkment – a soros Stones lemez szólt, azokban az években szinté csak ezt a bandát hallgatta.
-Még egy unikumot kért, egyből bedöntötte, leöblítette a maradék sörrel és kilépett az utcára.
Az alkohol szétáradt a testében, az erei jó kedvel teltek piszokosul jól érezte magát.

„I can’t get no satisfaction, I can’t get no satisfaction
‘Cause I try and I try and I try and I try
I can’t get no, I can’t get no” – szólt a fejében a sztereó hang.

Valamit kellene venni – motyogta magában, magazin láza volt – de már zárva volt minden.
Ment tovább a Duna irányába.
Az Irinyi utca kedvenc kocsmájába, a Grinzingi borozóba lépve a csapos rögtön töltött, ahogy meglátta és a pultra tette a poharakat.
Némán ivott, nem kapcsolta ki a zenét. A fülhallgató látványa jelezte az pultosnak, hogy nincs beszédes kedvében. Még egy pohár unikum aztán vécé és indulás haza.

„I can’t get no, oh, no, no, no, hey, hey, hey
That’s what I say
I can’t get no satisfaction, I can’t get no girl reaction
‘Cause I try… „

A villamos felé vette az irányt. Megbotlott egy kőből készült terelő bizbaszban, majd pofára esve, röhögve ment tovább.
Pesterzsébeten abban az időben volt egy csoda hely, egy Delikátesz. Pompás kirakata vonzotta a vásárlókat, bent pedig csodás kínálat fokozta a vásárlási kedvet.
Az ajtón felirat, Hideg pezsgő pohárban is!
-Ez az én világom-mondta magában és a küszöbbe is elbotlott.
Itt váltott és egy pohár pezsgőt kért. Lassan kortyolta -milyen helyes nők vannak itt – gondolta. Nem volt kedve hazamenni.
A hölgyek barátságosan mosolyogta, szépek voltak, mint a pulton soroló sonkák, sajtok és drága italkülönlegességek.
Jól érezte magát, kért még egy pohár pezsgőt és megkérdezte, hogy elvitelre is van hűtött üveg. Természetesen, mondta a szépen telt eladó, meggyszín ajka mosolyogva kérdezte – Mit ünnepel az úr névnapot, szülinapot, vagy gyereke született?
-Nem kérem, én így megyek haza mindennap a munkából – maga is rácsodálkozott a válaszra. Kért még egy üveggel – az asszony is iszik majd – a gyereknek pedig kolát meg rágókat vett

Megindult hazafelé, felváltva hülyén vigyorogva, máskor meg szégyenkezve, hogy megkora barom is ő.

A Babkában jártam…

Minden vélemény számít!

„Ne nézzen úgy rám a gyönyörű szemével.
A tűzzel játszani, jaj, nem szabad!…”
Búgta a zongorista a mikrofonba, de ő csak nézett rám a valóban csodás szemével.

Tegnap a Babkában jártam, ami egy nagyon kellemes hely Lipócia szélén, a Pozsonyi út Budai Nagy Antal u. sarkon, a hajdani Szamovár vendéglő helyén.
A Szamovár remek eszpresszó volt, sokat megfordultunk itt barátaimmal és itt randevúztam Verával, aki talán legnagyobb szerelmem volt.
Jegyben járt ugyan Zolival – akit látásból ismertem – de ez nem gátolta meg abban, hogy engem is az ujja köré csavarjon. Eléggé szabadon volt engedve, így gyakran találkoztunk eleinte a  Szamovárba, majd később a lakásomon – helyesebben anyám lakásában.
Aztán ritkultak ezek a találkozok, de egészen addig tartott, míg férjhez nem ment.
Megszakadt a szívem? Igen megszakadt

„.Ne fogjon úgy át a remegő kezével,
A szívnek húrja van, és elszakad!…”
Búgta tovább a zongorista.
Hát ilyen csoda hely ez a Babka.

Szeret, nem szeret?

Minden vélemény számít!

A beszélgetést a fészről másoltam, csupán a szereplők utólagos megjelölését adtam hozzá.

Lány: Szia

Trotty: Szia, bocsi nem voltam a gépnél.

ismerjük egymást valahonnan?

Lány: Nem hiszem.. De ismerkedni baratkozni szeretnek ha lehet!!

Trotty: lehet

Lány: Hogy vagy?

Trotty: Köszi, megvagyok. Kevés dolog történik mostanában körülöttem, csak telnek a napok.

Lány: Az nm jo

Trotty: Gondolom láttad a profilomat. Nem vagyok fiatal, nyugdíjas vagyok, elvált és egyedül élek.

Lány: En jobban szeretem az idosebb pasikat mert jobb veluk a se..

Trotty:?

Lány: Sex

Trotty: ne már

Lány: ?

Trotty: a profilképed alapján helyes nő vagy, jobbat érdemelsz a trottyoknál.

Lány: A fiatalok ki es be dugják.. Ti idosebbek meg hosszaban szeretitek jol ki Nyaltok ahh..

Trotty: Hát nem sokat lacafacázol az tény.

Lány: most mit szeretnél?

Trotty: csak azt nyalom ki, akit szeretek. Nem egyszerű dolog ez.

Lány: Es miert csak azt nyalod ki?

Trotty: Mert ez nagyon intim dolog, minden szempontból el kell fogadni a másikat.

Lány: En le szopnalak

Trotty: ez kedves és hogy esett rám a választásod?

Lány: Helyes pasi vagy

Trotty: ez igaz és ez elég? Sajnos én nem szoktam az ilyen gyors tempóhoz.

Lány: Mikor dugtal?

Trotty: Nem tudom. Miért kellene erre válaszolnom. Egy kicsit jobban meg kell ismerjelek. Nem vagyok könnyen barátkozó.

Lány: Jolvan

Martina vagyok 25 eves miskolcon lakom singli vagyok jelenleg ovodaban dolgozom daduska vagyok

Trotty: Láttam, hogy nagyon fiatal vagy. Miskolc egy kicsit nagy távolság futókalandhoz.

Szerintem nem én vagyok az embered.

Lány: Most mi bajod? Miert?

Trotty: fiatal vagy, messze vagy, ijesztően rámenős vagy.

Lány:Te meg meleg vagy !! Szia

Trotty: Ördögöd van

Lány: Meleg vagy!!;

Trotty: dehogy vagyok meleg, van egy fiam és elváltam.

De tényleg nem értem mit akarsz tőlem, Miskolcon nincsenek trottyok?

Lány: Nem m1 az se hogy ki!!

Trotty: Nem mondom, hogy nem indultam be egy kicsit. De egy arckép és néhány buja ajánlat egy kicsit kevés.

Lány: Mit tegyek mond?

Trotty: Nem tudom, nincs tapasztalatom az ilyen „távszexben”.

Lány: Szoktal hokizni?

Trotty: Úgy érted zsebhokizni? Ritkán

Lány: Nagyon ki szopnam a gecid

Trotty: Alig van már Mondtam hogy trotty vagyok.

Lány: Szereted ha szopnak?

Trotty: Igen, de még soha nem eresztettem nőnek a szájába.

Lány: Miert?

Trotty: Nem felel meg a felfogásomnak, nem oda való.

Lány: Es ha en szeretnem?

Trotty: nem tudom, de tényleg hogy képzeled ezt.

Lány: Hát mit Hogy? Tetszel izgato pasi vagy

Trotty: nem is láttál még. Alacsony vagyok, sörhasam van stb

Lány: Imadom a pocakos pasikat

Nyalták mar ki a feneked?

Trotty: Na, fejezzük ezt be, ez nem az én világom.

Lány: Te teljesen hulye vagy, vagy meleg!! Szia

Trotty: ok, szia

 

Lehet, hogy igaza van, teljesen hülye vagyok…

A földalatti

Minden vélemény számít!

A régi földalattinak – amit kéregvasútnak is hívnak – valamikor volt egy felszíni szakasza, amikor is kibújt a föld alól és a csónakázótavat megkerülve érkezett a végállomásra. Közben megállt az Állatkert főbejáratánál. Az alagút vége és a megálló között volt egy sínpár, ezen gördültek.a kocsik éjszakai pihenőre a Dózsa György úti remízbe
Közel laktunk a Ligethez és szerettem a tó körül bóklászni. A vonatkiállót különösen szerettem. A kocsik lenyűgözőek voltak – csupa öntvény és lakkozott fa, a barnák és sárgák több árnyalatában.
Na, és ott voltak a sínek, amin elgördült a szerelvény. A kocsik a kiállást is menet rendszerint végezték, így felkészülten vártuk a szerelvényeket. Különféle tárgyakat helyeztünk a sínekre, kisebb kavicsokat, nagyobb köveket és tégladarabokat. Sajnos egyszer a kapukulcsot is, a kerekek ezt papírvékonnyá lapítottak.
Aztán egy alkalommal egyedül álltam pálya mellett, amikor kezembe akadt egy 50 filléres érme. Ez ugye egy lapos dolog, de vajon meddig lehet lapajtani? Nyomban a sínre tettem és vártam.Régi ötforintos érme méretűre, pergament vastagságura lapult. Felkaptam és boldogan rohantam vele haza, de senkinek nem mutattam meg. A kapukulcs óta az ilyen kalandjaimról nem számoltam be.
Másnap az osztályban nagy sikere volt, sőt rögtön vevő is akadt rá, a Kiss Laci (a nevet megváltoztattam) 2 forintot ajánlott érte. Természetesen eladtam és az elkövetkező szép új világra gondoltam, amit erre az új, biztos gyarapodási formára alapoztam.
Sajnos az ábrándozásomat a tanerők is kiszúrtak, aminek néhány új bejegyzés lett az eredménye az ellenőrzőmbe.
A 2 forintost a trafikban 50 filléresekre váltottam és siettem az Állatkerthez. Szépen kivasalta
az érméket és másnap boldogan kínáltam portékámat, de semmilyen érdeklődés nem mutatkozott. Átvittem a szomszéd osztályokba is, de abszolút semmi.
Az 50 filléreseimet sokáig a kapukulcs mellett őriztem, mint gyermekkori hülyeség tárgyi emlékeit, aztán valamelyik költözésnél elkallódott.

Ám szép emlék megmaradt, mert az emlékezett mindent kicsipkéz, széppé varázsol, mint ezt az otromba, arányaiban eltúlzott földalatti kocsit.

1999 augusztus 11., Zamárdi-Felső

Minden vélemény számít!

A hold  lassan bekúszott a nap elé, percek alatt ragyogó napsütéses délelőttből forró nyári este lett.
Először az ég madarai hallgattak el, aztán a árvaszúnyog felhők jelentek meg a kert felett és a tücskök ciripelni kezdtek.
A macska zöld szeme csodálkozva nézte a fogyó napot, majd rám kerekített és bólintottunk. Napfogyatkozás.