laszlobadmin bejegyzései

09.11. New York

Amikor beléptem az Andrássy úti Tokaji borozó ajtaján repült a hatalmas toronynak a repülő (ez felvételről ment, többször is bejátszották).
Közben rettenetes porfelhő gomolygott, a levegőben papírlapok milliói szálltak. Rohanó, menekülő emberek látszottak, távolról meg bámészkodok álltak értetlenül. Emberi testek is zuhantak a szédítő magasságból.
A borozó vendégei nem látszottak különösebben izgatottnak. Nem állítom, hogy továbbra is a futballról, vagy sportfogadásról beszéltek, de nem verte földhöz a dolog őket. Hiába az USA messze van Terézvárostól. Meg a magyar emberektől.
Izgatott voltam, Gy-vel, ivócimborámmal próbáltam beszélgetni a tragédiáról. Nem nagyon lehetett, de jó ürügy volt arra, hogy a szokásos pohárszámot emeljük.
Találgattam, hogy kihajthatta végre a támadást. Akkori ismereteim szerint a közel kelet fő ellensége Arafat volt. Az nyilvánvaló, hogy benne sem ennyi erő, sem elszánás és kurázsi nem lehetett.
Bin Láden neve nem volt ismert – nem általánosítanék, én nem ismertem.
Közben még egy gép a toronynak repült. Elképesztő volt, ez már nem egyszerű terrortámadás, ez háború. A Pentagont is megtámadták.
Sötétedni kezdett, elindultunk hazafelé.
Lakásba lépve közölte a feleségem, hogy mind a két torony ledőlt.

Bibliai idők.

A két férfi kora este ért a Parlamenthez.
Senki nem gondolta róluk, hogy angyalok. Egyedül K L, mert neki jelentettek a titkosszolgák. Állítólag fentről kemény büntetést helyeztek kilátásba. Nagyon ideges volt, mert nemhogy a Fideszbe, de az egész parlamentben nem volt tíz igaz politikus. Helyesebben egy volt, de inkább a nyelvét tépeti ki, mint hogy a nevét a szájára vegye.
A vendégek a Vadászterembe várakoztak.
A padsorok közben megteltek Fideszes képviselőkkel, akik közbeszerzési pályázatokat követeltek.
Nos, húzta fel szemöldökét a magasabb angyal. K könyörgőre fogta, legalább ő és a családja elmenekülhessenek.
Ám az angyalok a fejüket csóváltak. Szó sem lehet róla.
A Parlament körül azóta erős kénes bűz terjeng.
Ekkor felriadtam, a nyitott ablakon a hajnal beáradó tiszta hűvöse cirógatta az arcomat.
Bekapcsoltam a számítógépet.

Moziban álmodtunk…

Mindig filmbuzi voltam, igen gyerekkoromban is.

Alig múlt el nap mozi nélkül, néha több filmet is láttam egy napon. A nagy premier mozik mellett mint a Vörös Csillag, Szikra, Uránia a kisebb mozikat látogattam, mert oda érvényes volt az ifjúsági mozibérlet.

“Számunkra legfontosabb művészet a film” Állt az idézet a bérlet második oldalán. A nagyszerű megállapítást V. I. Leninnek tulajdonították. Aztán a rendszerváltás után kiderült, hogy ez a fontos meghatározás Bacsó Péter leleménye.

Szóval sűrűn látogattam a kisebb mozikat, mint a Duna, Bástya, néha a Puskint. Meg az egészen kis vetítőket. Ezek közül a kedvencem a Mátra volt. 2 forint volt a legolcsóbb jegy, ezek az első 2 sorba biztosítottak helyet és 50 fillérrel volt olcsóbb a bérleti árnál. Sokat jártam még a Zrínyi és a Bányász “A” és “B” terembe. Ezeket köpködőnek is hívták, talán nem alaptalanul.

Volt ennél lejjebb is, például a Munkácsi mozi. Természetesen a Munkácsi Mihály utcában, az Epreskert mellett. Csak délután játszó mozi volt a lépcsőházból lehetett lemenni, lényegében egy pincében, a zsebkendőnyi nézőtérre.

Volt még egy igazán egyedi, talán csak az aprófalvak moziaira emlékeztető lehetőség.

Ez pedig a Szív utcában a Merkúr irodaház földszintjén üzemelt. Csak szombat este volt előadás, 18 és 20 órai kezdettel. Maszek kezdeményezés volt – talán a Merkúr dolgozói közül valakik bérelték a termet és a filmeket. Szép bevételre tettek szert minden héten, mert a vetítések nagyon népszerűek voltak. Akkoriban kevés lakásban volt televízió, így a szombat esti szórakozás gyakorlatilag házhoz jött. Egész családok vonultak le az előadásokra, hozták magukkal a vacsorát, gyereknek bambit.

Egy pár éve jártam arra, az épületet is elbontották és új irodaház állt a helyén üres irodákkal.

A kép a netről van. 

1989. június 16.

Péntek volt, az épületben rajtunk kívül senki nem volt már. Rumot ittunk kólával, hülyéskedtünk.
A rádió valamilyen gyűlést közvetített. Állítólag 300 ezer ember volt a Hősök terén. Egy heves ifjonc valamilyen furcsa tájnyelven, rettenetesen hadarva követelte az orosz csapatok kivonását az országból. Az orosz tankok egyébként a vonatokon voltak.
Én Rozi cipófarát néztem megbűvölten, ha egy kicsit bátrabb lennék – gondoltam. Töltöttem még rumot.
Szeme is szép volt, olyan sötét búja nézéssel. Bár ez a szem most azt üzente, na, mi lesz te fat@kű?
Úgy látszik, hogy kivonulnak az oroszok, nyögtem. Égett a fülem.
Aztán ennek is vége lett.
Délután családdal elindultunk a Balatonra.
Az M-7esen soroltak a Ladák, a Wartburgok meg a Trabantok.

Ece Homo, Tóth honvéd

Megkérdezték az utca emberét, mit szólna a Homo sapiens kihalásához
Ezzel én is próbálkoztam egyszer.
Tóth honvéd az egyik legbutább katonatársam volt. Jóindulatú, jámbor gyerek, de rettenetesen ostoba volt. Sokat piszkáltuk egymást, én főleg ugrattam, általában fura reakciói voltak.
Egyszer azt találtam mondani:
Tudod Tóth honvéd, te egy igazi Homo sapiens vagy.
Nyomd anyádba a f@szod volt a válasza rá.
Az arab számokról nem beszélgettünk  🙂