laszlobadmin bejegyzései

A szilvalekvár

Az első kép.
A puha augusztusi estében, ragyogó csillagok alatt a nyári konyha előtt állt a fatüzelésű alkalmatosság. A tetején üst, abban rotyogott a massza.
Krisztin néni néha kijött a konyhából és a nagy, lapátnyi fakanállal kavargatta.
Mi gyerkőcök, félkörben álltunk a katlan körül, kíváncsi várakozással, mert egy idő után, mikor lekvár valamennyire összefőtt már, lehetett kóstolni. Pesti rokon gyerekként mindig én kaptam az első kanyarítást a fakanálról, ebben keresztanyám mutatóujját használta segítségül.
Tücsök ciripelt a közeli krumpliföldön és a sötét massza, mint fekete láva rotyogott ezen a nyarat és talán gyerekkort búcsúztató éjszakán.
A második kép.
Az egyik meggyfa alsó ágán ülök, az ól irányába fordulva.
Az ól előtt férfiak – keresztapám, komái és néhány szomszéd széles jókedvükben pálinkát isznak.
Elfőttük a keményre fagyott föld feketéllő véres mocskában a 200 kilós Zsuzsi feküdt élettelenül.
Krisztin néni friss hangon hívja az embereket, tányérokban van már a sült hagymás vér.
Csakugyan a fehér tányérok sorakoztak a kecskelábú asztalon és ropogós héjú kenyérszeletek várták az éhes férfiakat.
Balra ott állt az üst, most forró víz gőzölgött benne. Szultán feküdt mellette a fagyos földön, boldogan nyalogatta véres pofáját
A meggyfa alsó ágán ültem, vörösre gémberedett kezemben egy szilvalekváros kenyérrel.

9/11

Amikor beléptem az Andrássy úti Tokaji borozó ajtaján repült a hatalmas toronynak a repülő (ez felvételről ment, többször is bejátszották). Közben rettenetes porfelhő gomolygott, a levegőben papírlapok milliói szálltak. Rohanó, menekülő emberek látszottak, távolról meg bámészkodok álltak értetlenül. Emberi testek is zuhantak a szédítő magasságból.
A borozó vendégei nem látszottak különösebben izgatottnak. Nem állítom, hogy továbbra is a futballról, vagy sportfogadásról beszéltek, de nem verte földhöz a dolog őket. Hiába az USA messze van Terézvárostól. Meg a magyar emberektől.
Izgatott voltam, Gy-vel, ivócimborámmal próbáltam beszélgetni a tragédiáról. Nem nagyon lehetett, de jó ürügy volt arra, hogy a szokásos pohárszámot emeljük.
Találgattam, hogy kihajthatta végre a támadást. Akkori ismereteim szerint a közel kelet fő ellensége Arafat volt. Az nyilvánvaló, hogy benne sem ennyi erő, sem elszánás és kurázsi nem lehetett.
Bin Láden neve nem volt ismert – nem általánosítanék, én nem ismertem.
Közben még egy gép a toronynak repült. Elképesztő volt, ez már nem egyszerű terrortámadás, ez háború. A Pentagont is megtámadták.
Sötétedni kezdett, elindultunk hazafelé.
Lakásba lépve közölte a feleségem, hogy mind a két torony ledőlt.

A seregben, valamikor 74-ben

-Mit képzel magáról Bakki honvéd – förmedt rám Balog alezredes- hogy nem hajlandó belépni a KISZ-be!
Akkor már hetek óta vegzáltak ezzel, hogy lépjek be, mert a Néphadsereg minden katonája ifjúkommunista.
-Maga csepeli munkás, onnan jönnek a legjobb kommunisták – állította.
Ez volt a rögeszméje. Szerinte minden Budapesti Csepelről jött és öntudatos kommunista, szemben a vidéki fiúkkal, akik ösztönösen azok. Az ales rendes ember volt egyébként, a légynek sem ártott volna, ha nem piszkálják. Most feltehetően letolták felülről, ezért rendelt az irodájába, Előző este mocskosul berúghatott, hófehéren bagolyképpel mondta a magáét.
Én pihenj állásban, fegyelmezetten álltam előtte és a legfelső kabátgombját figyeltem, ami egyetlen cérnaszálon lógott és kb 3-4 centire volt a gomblyuktól és bármikor leeshetett. Akkor pedig baj lesz, mert röhögnöm kell.
Persze gombot legyőzte a gravitáció én pedig vigyorogva néztem a derék katonát.
Aztán kidobott az irodából, én pedig továbbra sem lettem tagja a kisznek.
Néhány héttel később szolgálatban voltam, csendes délután volt. Tisztek már hazamentek vagy tiszti klubban itták mocsár részegre magukat.
A napos asztalnál ülve olvastam.
Az asztal a lépcsőházzal szemben volt és könyvből felnézve az ales mérges fejét láttam emelkedni. Az asztalnál ülni tilos volt. Olvasni képtelenség és jelentkeznem kellett volna.
Nem tettem, nyugodtan olvastam tovább.
Mire az asztalhoz ért paprikavörösen üvöltötte.
-Miért nem jelentkezik, hogy merészel olvasni és ülni szolgálatban?!- Ezzel kikapta kezemből a könyvet.
Lenin Állam és forradalom c. munkáját tartotta a kezében .
Megenyhült, vonásai kisimultak és két kis könnycseppet is elmorzsolt a meghatottságtól.
-Ezt olvassa? Üljön le, olvasson nyugodtan. Ezek a csepeliek!-tette még hozzá és fejét csóválva megindult Csiffári százados irodája felé.
Többet nem szekáltak a KISZ-szel és hamarosan az alezredes ajánlásával a helyőrség könyvtárába helyeztek, ahol aztán igen jó dolgom lett.
Az Állam és forradalom egyébként kitűnő megfogalmazása annak, hogyan kell a rendszert váltani és megszívlelendő, hogyan nem szabad.
Egy érdekesség még a végére.
A könyv a sajátom volt, olvasás szünetében a párna alatt tartottam. Aztán eltűnt, valaki ellophatta.

A Ligetben, bizony jó régen

Átvágott a parkon, a tó felé tartott. Mostanában kaszáltak, a levágott szállak kis kazlakban illatoztak. teleszívta a tüdejét, imádta a széna szagát. A partra érve lekuporodott, guggolva nézte a vízet, a csendes mélyt. Kis halrajok úszkáltak mindenfelé. Snecik gondolta, a néha felbukkanó aranyos villanások pedig naphalak. Szerette a vízet. A néha felbukkanó béka pofák mintha neki hunyorítanának, intet hát nekik, aztán megindult a Vár felé, de nem oda tartott, átment a hídon és jobbról kerülte a tavat. A nyomós kúthoz ment nagyon szerette a nyáron is hideg, vasízű vízét. Ügyesen használta a kutat,az egyik kezével a kar nyomta, a másokkal kagylót formázva ivott, majd megmosta az arcát. Ekkor vette észre a három fiút. Nem ismerte őket, de semmi jót nem nézett ki belőlük.
Felegyenesedett, az arcát törölgette a könyökével ekkor lépett oda a legkisebb srác.
-Innék, nyomod a kart- nézet szemtelenül, de nem fenyegetően.
-Természetesen, mutatott a zuhogó vízre. Vedelt, majd most mar pofátlanul- nyomd nekik is.
-Nézd, hárman vagytok, nyomjátok egymásnak.
-Azt mondtam nekik is- és mellbe lökte a kisfiú.
-Megmondtam, hogy nem!
Teljes erőből gyomron vágta a másikat. Meg lepetten és fájdalmasan görnyedt össze. Társai azonnal megindultak a kút felé.
Még egy lépés és baj lesz-helyezte kilátásba a fiúcska-Nem volt világos, hogy értette, de azok jöttek tovább. Kicsit remegő térdel, de teljes erővel orrba vágta a görnyedt a fiút.
Elöntötte a vér az arcát.
-A verekedés ezennel véget ért, mossátok meg az arcát!
Kicsit várt még , majd a Paál sétányon haladva megindult a Vár felé.
Ezt megúszta , azért szedte a lábát.
Hidra érve már büszkén lépkedett, mint egy győztes lovag lépet a Várba, ami nem volt igazi vár. Igaz ő sem volt lovag, hanem egy szerencsés kiskamasz, aki megúszott egy verést.
Egy kicsit elidőzött a várba, majd megindult a tó felé.
Andris és Sanyi már ott horgásztak a kifolyónál
-Az imént megvertem 3 fiút-kezdtem dicsekedni.
-Óvodások voltak?-nevetett Sanyi.
– Én pedig fogtam egy kardhalat, de visszadobtam, mert túl kicsi volt -mondta komolyan Andris.
Pedig jó lett volna beszélni róla, mert az a sok vér egy kicsit ijesztő volt.
Egy kicsit arrébb leült a fűbe és a vizet nézte, de csak a másik gyerek fájdalmas, síró arcát látta.
Ekkor egy kis béka pofája bukkant fel, egy ideig nézték egymást.
Majd hirtelen eltűnt és elvitte magával a véres képet.
Laci a zsebébe nyúlt és elővette a horgot és az úszót.
-Van csalitok? -kérdezte barátaitól.

.

 

 

 

.