Békebeli ropogós kifli…

…volt a kosárra írva a pékség pultján. 10-15 db sima és sós kifli volt benne, egymásra dobálva.

Ez a péksütemény bazi nagy, egy rendes kifli háromszorosát is kiteszi. Sápkóros és egyáltalán nem ropogós.

Aztán jönnek a képek. Általános iskolás vagyok, anyám friss hangja ébreszt. Én bújok a meleg dunyha alá. Nehéz volt kelni. Télen sem fűtöttük a szobát. Nem tudom mi volt az oka, hogy a hideg szobában egészségesebb az alvás, vagy nem volt pénzünk a fűtésre. Ez utóbbi lehet, mert az előző lakásunkban cserépkályhával fűtöttünk, folyamatosan finom meleg volt. És apám korai halála miatt anyám egyedül nevelt minket.

Gyors mosdást követően az asztalhoz ültünk – a konyhában már duruzsolt a kályha, anyu hajnalban befűtött. Az asztalon két bögre kakaó és négy darab vajjal megkent kifli volt. A kakaót valami olcsó porból keverte, de frissen főzött hozzá tejet és gondoskodott róla, hogy bőr ne legyen a tetején, mert azt nem szerettük. A kifliket a sarki pékségből hozta. Ott sütötték helyben és valóban a ropogós, aranybarna kéreg alatt finom foszlós tésztája volt. Anyu ezeket két részre vágta és mind a kétfelét megkente Tea vajjal. Ez fontos volt, hogy mind a két fele kenve legyen. Pedig össze voltak borítva.

Aztán vidáman majszoltunk vagy félórát, jókat húztunk hozzá bögréből. Ilyenkor a húgomat sem szekáltam. Szerettük egymást így hármasban. Ez jelenthette a békét.

Most nincs kakaóm, se vajam és a békét is keresnem kell.

A kifli pedig vacak.