Címke: rövid írások

A régi telek?

Milyen telek voltak gyerekkoromban?
Nos, pont ilyen hideg volt, mint most, napjainkban, de akkor november elejétől február közepéig tartott. Naponta dőltek meg a hidegrekordok, de szerintem nem is foglalkozott vele senki.
A december elején lehullott vastag hóréteget hóekékkel tisztították, a városokban hetekig a járdákon tárolták hatalmas egybefüggő kupacokban. Néhány nap alatt kemény fekete jéggé fagytak, januárban teherautókkal szállították a Dunához a rakpartokra, hogy az olvadás a Dunába csorgassa.
Ezeken a kupacokon jártunk az iskolába. Közben azt képzeltük, hogy híres hegymászók vagyunk, és meghódítjuk az Alpok bérceit. Ha nem volt szénszünet, ami gyakran egy-két hétig is eltartott. A fene bánta hideget.
A Dunán folyamatos volt a zajlás december és január hónapokban. 1963-ban egybefüggő, vastag jégréteg volt a Lánchídnál, száraz lábbal át lehetett kelni – természetesen ez tilos volt, mert voltak veszélyei.
Egyszer az Andrássy úton – akkor Magyar Ifjúság útjának nevezték – apámmal sétáltunk a Városliget felé. A vastag hórétegen apró, fekete testek hevertek. Madártetemek voltak, megfagytak a rettenetes hideg és az alultápláltság miatt – a vastag hótakaró alatt nem találtak élelmet.
A járdákon kitűnő csúszdákat alakítottunk ki, ezek napokig megmaradtak – gyakran hetekig – csúszkáltunk kezünket-lábunkat törve 🙂. Az iskolai sportpályák fellocsolásával remek korcsolyapályákat lehetett létrehozni.
Úgy hirtelen ezek jutottak eszembe a téli Budapestről.
Szóval hová lett a hó és a tél?
Kép: Fortepan

A kakas

Kakasszóra ébredtünk.
A konyhából hallatszott anyám és apám vidám beszélgetését kontrázta időnként a kis érctorkú.
Mi ágyban voltunk még. Húgommal ilyenkor átmentünk anyuék ágyába. A hatalmas dunyhák őrizték apu és anyu testének melegét és ez nagyon jó volt.
Az ágy fölötti képen a Szent család is mintha vidámabban hajolt volna a jászol fölé hiszen vasárnap volt
A kávé illata betöltötte a lakást, ideje volt hát, hogy felkeljük. Kimentünk a konyhába úgy pizsamában, mezítláb, kócosan, szemünket dörzsölve. Szüleink magukhoz öleltek minket, így lett teljes a nap.
A konyhaasztalon pöttyös bögrékben gőzölgő tejeskávé és a tányérokon a vajaskalács is a vasárnapot köszöntötte.
Az asztalhoz ültünk, jó kedvűen beszélgettünk. Csak anyám tüsténkedett, vizet forralt, kést fent és az edényeket készítette elő.
A kiskakas hangját néha megeresztve peckesen járkált a tűzhely körül – oda volt kötve a lába.
Amíg apu a szobában öltöztetett minket, anyu elvágta a kakas nyakát, vérét kifolyatva egy edénybe fogta fel – arra nem emlékszem, hogy mit csináltunk a vérrel, de valószínűleg hagymásan megsütve megették.
Mire kimentünk a kakaska élettelen teste a vájdlingban várta a forró vizet, feje mellette, lecsukott szemével mintha csak aludna.
A vájdling az udvaron volt, mert a leforrázott baromfinak emlékeim szerint rettenetes szaga volt.
Anyám hozta is már a forró vizet és rázúdította a testre.
Ekkor a kakas felpattant és elszaladt a lépcsőház irányába! A fejéből a szeme ijedten meredt, majd fájdalmasan lecsukódott.
Itt Happy Enddel befejeződhetne a történet, a kakaska haza futott a falujába és haláláig vígan búbolta a baromfiudvar tyúkjait.
Ám nem ez történt. Pár lépés után összeesett, anyám felkapta és visszatette a forróvízbe. Apám pityergő húgomat vigasztalta és cinkosan összenézett vigyorgó fiával.
Anyu, mint mindig csodás ebédet főzött. A levesből odalopta nekem a kakaska szívét – elkerülve így húgommal a veszekedést, hogy melyikünk egye ezt a páratlan szervet.
Aztán boldogan kanalaztuk a kakaspörköltöt nokedlival, tejfölös uborkasalátával. Egy pohár kadarka is került az asztalra, nekünk gyerekeknek pedig málnaszörp.
Délután pedig kimentünk az Állatkertbe, de a magyar baromfiudvart bemutató kifutókat messzire elkerültük.

Kifli

Békebeli ropogós kifli…
…volt a kosárra írva a pékség pultján. 10-15 db sima és sós kifli volt benne, egymásra dobálva.
Ez a péksütemény bazi nagy, egy rendes kifli háromszorosát is kiteszi. Sápkóros és egyáltalán nem ropogós.
Aztán jönnek a képek. Általános iskolás vagyok, anyám friss hangja ébreszt. Én bújok a meleg dunyha alá. Nehéz volt kelni. Télen sem fűtöttük a szobát. Nem tudom mi volt az oka, hogy a hideg szobában egészségesebb az alvás, vagy nem volt pénzünk a fűtésre. Ez utóbbi lehet, mert az előző lakásunkban cserépkályhával fűtöttünk, folyamatosan finom meleg volt. És apám korai halála miatt anyám egyedül nevelt minket.
Gyors mosdást követően az asztalhoz ültünk – a konyhában már duruzsolt a kályha, anyu hajnalban befűtött. Az asztalon két bögre kakaó és négy darab vajjal megkent kifli volt. A kakaót valami olcsó porból keverte, de frissen főzött hozzá tejet és gondoskodott róla, hogy bőr ne legyen a tetején, mert azt nem szerettük. A kifliket a sarki pékségből hozta. Ott sütötték helyben és valóban a ropogós, aranybarna kéreg alatt finom foszlós tésztája volt. Anyu ezeket két részre vágta és mind a kétfelét megkente Tea vajjal. Ez fontos volt, hogy mind a két fele kenve legyen. Pedig össze voltak borítva.
Aztán vidáman majszoltunk vagy félórát, jókat húztunk hozzá bögréből. Ilyenkor a húgomat sem szekáltam. Szerettük egymást így hármasban. Ez jelenthette a békét.
Most nincs kakaóm, se vajam és a békét is keresnem kell.
A kifli pedig vacak.

Bibliai idők.

A két férfi kora este ért a Parlamenthez.
Senki nem gondolta róluk, hogy angyalok. Egyedül K L, mert neki jelentettek a titkosszolgák. Állítólag fentről kemény büntetést helyeztek kilátásba. Nagyon ideges volt, mert nemhogy a Fideszbe, de az egész parlamentben nem volt tíz igaz politikus. Helyesebben egy volt, de inkább a nyelvét tépeti ki, mint hogy a nevét a szájára vegye.
A vendégek a Vadászterembe várakoztak.
A padsorok közben megteltek Fideszes képviselőkkel, akik közbeszerzési pályázatokat követeltek.
Nos, húzta fel szemöldökét a magasabb angyal. K könyörgőre fogta, legalább ő és a családja elmenekülhessenek.
Ám az angyalok a fejüket csóváltak. Szó sem lehet róla.
A Parlament körül azóta erős kénes bűz terjeng.
Ekkor felriadtam, a nyitott ablakon a hajnal beáradó tiszta hűvöse cirógatta az arcomat.
Bekapcsoltam a számítógépet.

1989. június 16.

Péntek volt, az épületben rajtunk kívül senki nem volt már. Rumot ittunk kólával, hülyéskedtünk.
A rádió valamilyen gyűlést közvetített. Állítólag 300 ezer ember volt a Hősök terén. Egy heves ifjonc valamilyen furcsa tájnyelven, rettenetesen hadarva követelte az orosz csapatok kivonását az országból. Az orosz tankok egyébként a vonatokon voltak.
Én Rozi cipófarát néztem megbűvölten, ha egy kicsit bátrabb lennék – gondoltam. Töltöttem még rumot.
Szeme is szép volt, olyan sötét búja nézéssel. Bár ez a szem most azt üzente, na, mi lesz te fat@kű?
Úgy látszik, hogy kivonulnak az oroszok, nyögtem. Égett a fülem.
Aztán ennek is vége lett.
Délután családdal elindultunk a Balatonra.
Az M-7esen soroltak a Ladák, a Wartburgok meg a Trabantok.

Ece Homo, Tóth honvéd

Megkérdezték az utca emberét, mit szólna a Homo sapiens kihalásához
Ezzel én is próbálkoztam egyszer.
Tóth honvéd az egyik legbutább katonatársam volt. Jóindulatú, jámbor gyerek, de rettenetesen ostoba volt. Sokat piszkáltuk egymást, én főleg ugrattam, általában fura reakciói voltak.
Egyszer azt találtam mondani:
Tudod Tóth honvéd, te egy igazi Homo sapiens vagy.
Nyomd anyádba a f@szod volt a válasza rá.
Az arab számokról nem beszélgettünk  🙂

Füttyös Gyuri

A 67-es Spencer Davis Group koncertre mentünk a Kisstadionba. Szakadt az eső – csak a stadionhoz érve tudtuk meg, hogy a koncert elmarad, a következő nap lett megtartva.
A 76-os troliról leszállva, röhögve értünk a Thököly útra. 16 éves voltam, a többiek is legfeljebb 18. Röhögtünk hát mindenen. Ekkor tűnt fel egy fura alak, ököllel verte a hatalmas kirakatüvegeket. Csak úgy döngött, de nem tört be. Tisztában volt vele, hogy mekkorát lehet ütni. Közben élesen füttyentett hozzá.
A Füttyös bólintott Pityu barátom
Azután sokat láttam még, folyton mozgásban volt. A város legtávolabbi részein tűnt fel.
Egyszer a 72-es trolin utaztunk Pityuval. Egymással szembe ültünk és pont kettőnk közé állt be. Az újságjával az ablakot verte és közben dohányzott 🙂
Máskor a Kéményseprőbe tért be, úgy éjfél magasságában. Egy bélást kért a pincérnőtől, amikor nem kapott, akkor hirtelen sarkon fordult és még azzal a mozdulattal lerántott egy tálca mosogatáshoz odakészített söröskorsót. A többi pincér ott termett, de a vendégek megvédték. Kapott egy kettest és füttyögve békésen távozott.
Egy alkalommal a Nagykörúton, a Dohány utca közelében található női fodrászatba fordult be. Tibi barátommal megálltunk. Nem kellett sokat várni, fél percen belül hatalmas sikoltozás hallatszott az üzletből, majd boldog vigyorral az arcán, markában 2 forinttal megjelent Gyuri.
A Nyugatinál a két sínpár között állva az egymással ellenirányban haladó villamosok oldalát csépelte, de kegyetlenül. Veszélyesen élt, az biztos.
Még ezt utoljára. Marek Erikával a Dob utcában haladtunk – késő este volt, műszak után kísértem haza a nyomdából – próbáltam összeszedni magam, hogy megvalljam, hogy mennyire tetszik nekem. Ekkor előzőt minket hátulról a Füttyös és szokásához híven nagyot, csapot Erika legkerekebb testrészére. Felháborodva kérdezte, hogy miért nem vontam kérdőre „támadóját”. Hiszen ő a Füttyös Gyuri, próbáltam menteni magam és akkor már tudtam, hogy esélyem se lehet Erikánál.
Aki egyébként másfél fejjel magasabb volt nálam

A seregben, valamikor 74-ben

-Mit képzel magáról Bakki honvéd – förmedt rám Balog alezredes- hogy nem hajlandó belépni a KISZ-be!
Akkor már hetek óta vegzáltak ezzel, hogy lépjek be, mert a Néphadsereg minden katonája ifjúkommunista.
-Maga csepeli munkás, onnan jönnek a legjobb kommunisták – állította.
Ez volt a rögeszméje. Szerinte minden Budapesti Csepelről jött és öntudatos kommunista, szemben a vidéki fiúkkal, akik ösztönösen azok. Az ales rendes ember volt egyébként, a légynek sem ártott volna, ha nem piszkálják. Most feltehetően letolták felülről, ezért rendelt az irodájába, Előző este mocskosul berúghatott, hófehéren bagolyképpel mondta a magáét.
Én pihenj állásban, fegyelmezetten álltam előtte és a legfelső kabátgombját figyeltem, ami egyetlen cérnaszálon lógott és kb 3-4 centire volt a gomblyuktól és bármikor leeshetett. Akkor pedig baj lesz, mert röhögnöm kell.
Persze gombot legyőzte a gravitáció én pedig vigyorogva néztem a derék katonát.
Aztán kidobott az irodából, én pedig továbbra sem lettem tagja a kisznek.
Néhány héttel később szolgálatban voltam, csendes délután volt. Tisztek már hazamentek vagy tiszti klubban itták mocsár részegre magukat.
A napos asztalnál ülve olvastam.
Az asztal a lépcsőházzal szemben volt és könyvből felnézve az ales mérges fejét láttam emelkedni. Az asztalnál ülni tilos volt. Olvasni képtelenség és jelentkeznem kellett volna.
Nem tettem, nyugodtan olvastam tovább.
Mire az asztalhoz ért paprikavörösen üvöltötte.
-Miért nem jelentkezik, hogy merészel olvasni és ülni szolgálatban?!- Ezzel kikapta kezemből a könyvet.
Lenin Állam és forradalom c. munkáját tartotta a kezében .
Megenyhült, vonásai kisimultak és két kis könnycseppet is elmorzsolt a meghatottságtól.
-Ezt olvassa? Üljön le, olvasson nyugodtan. Ezek a csepeliek!-tette még hozzá és fejét csóválva megindult Csiffári százados irodája felé.
Többet nem szekáltak a KISZ-szel és hamarosan az alezredes ajánlásával a helyőrség könyvtárába helyeztek, ahol aztán igen jó dolgom lett.
Az Állam és forradalom egyébként kitűnő megfogalmazása annak, hogyan kell a rendszert váltani és megszívlelendő, hogyan nem szabad.
Egy érdekesség még a végére.
A könyv a sajátom volt, olvasás szünetében a párna alatt tartottam. Aztán eltűnt, valaki ellophatta.

A Babkában jártam…

„Ne nézzen úgy rám a gyönyörű szemével.
A tűzzel játszani, jaj, nem szabad!…”
Búgta a zongorista a mikrofonba, de ő csak nézett rám a valóban csodás szemével.

Tegnap a Babkában jártam, ami egy nagyon kellemes hely Lipócia szélén, a Pozsonyi út Budai Nagy Antal u. sarkon, a hajdani Szamovár vendéglő helyén.
A Szamovár remek eszpresszó volt, sokat megfordultunk itt barátaimmal és itt randevúztam Verával, aki talán legnagyobb szerelmem volt.
Jegyben járt ugyan Zolival – akit látásból ismertem – de ez nem gátolta meg abban, hogy engem is az ujja köré csavarjon. Eléggé szabadon volt engedve, így gyakran találkoztunk eleinte a  Szamovárba, majd később a lakásomon – helyesebben anyám lakásában.
Aztán ritkultak ezek a találkozok, de egészen addig tartott, míg férjhez nem ment.
Megszakadt a szívem? Igen megszakadt

„.Ne fogjon úgy át a remegő kezével,
A szívnek húrja van, és elszakad!…”
Búgta tovább a zongorista.
Hát ilyen csoda hely ez a Babka.

A kis fóka, aztán meg Kata

„A kis fóka besz@rt az ágyba.
Fóka bácsi megdorgálta,
Te kis fóka ne sz@rj be,
ha besz@rtál edd is meg!
A kis fóka prüszköl, krákog
ő és a sz@r nem barátok!”
Pityuból dőlt a hülyeség, mint tehénből a trágya.
Egy órája várakoztak már a Balzac utcában, fiúk, lányok vegyesen
A lányok fekete miniszoknyába, a fiúk pedig sötét VOR öltönyben.
„A fehér ing és nyakkendő még kötelező volt…”, mint az köztudott.
A fiún fekete kétsoros zakó, szürke pantalló volt. Nyakkendő helyett fekete szalag, amilyet a reformkor nagyjai hordtak. Ennek nem volt politikai üzenete, egyszerűen tetszett, ezért közös elhatározással ilyet viseltek nyakkendő helyett.
Persze ezt sem tudta megkötni, Julit kérte meg, hogy segítsen.
Júlia a legjobb csaj volt a társaságban. Szerette a közelségét, finom frutti illata volt a leheletének, ahogy közel hajolva a masnival bajlódott
Szerelmes volt Juliba? Igen az volt. Mindenki így volt ezzel, mert Júlia okos volt és szép volt, álmaink Júliája volt.
„Várunk Júliára, egy igazi tiszta lányra…”
– A hallottam a Sárga tengeralattjárót – próbálta megára terelni a figyelmet.
– A Yellow Submarine-t, te hatökör mondta -Pityu, neki a lemez is megvolt, és természetesen ő is Julira hajtott.
Álltunk türelmesen.
Piszok Pityu, gondolta a fiú, pedig barátok voltak.
Aztán belátta, nőügyekben nincs barátság. Verseny van. Két hím versenyzik a nőstényért. Júlia pedig józan észt bontóan bitang jó nő volt.
Közben kinyitották a kaput, bentről a Wipe Out jellegzetes dobpergése hallatszott. Nagyon menőnek érezte, vagy érezték magunkat, lassan bent vannak a szombati bulik egyik legmenőbb klubjában.
Júlia már elsodródott mellőle. Érdekes Kati meg szorosan mellette lépkedett, szemével követve.
Alacsony dundi lány volt, helyes mellekkel, popsival, formás vádlikkal, ami már akkor is a gyengéje volt a fiúnak. Cuki nevetős orcája, szőke, rövidre nyírt fiús haja is telitalálat volt. Egy merő csacsogás volt az eszemadta, de aranyosan volt az.
Bár fiú továbbra is Júlia után ette a fene.
-Táncolunk? – kérdezte Kata.
-Sosem táncolok – hazudta mogorván és megindult a büfé felé. lány is vele tartott
Persze ott is sorba kellett állni. Andrisék már ott voltak és röhögtek, amikor meglátták a duci lánnyal. Pityu és Juli is ott volt – Francba, ezek aztán jól egymásra találtak gondolta. Sört ivott, keverttel, Katinak ginfist kért, ha már levakarhatatlanul vele volt – lányok ezt itták akkoriban.
Közben a zenekar elkezdett angolszász számokat játszani, visszamentünk a színpad felé. A My Generationt játszották bitang jól, aztán jöttek a Beatles nóták, meg a szünet. Visszamentek a büfébe.
Juli sehol, Pityu sehol, a fene ezekbe.
Bebombázott még egy sör + kevert kombót, Kati meg a cukros ginből nyalogatott.
A színpad felől az Utcán ismert akkordjai hallatszottak, de akkor már együtt énekeltek Levivel, úgy néhány százan.
„Néha furcsa hangulatban, az utcát járom egymagamban…”
Remek hangulat volt, jól érezték magukat, már nem kereste Julit és azt piszok Pityut.
A többiek is elkeveredtek, Kati már levakarhatatlanul vele volt. A keze mintha néha a kezét kereste volna, de ez véletlen is lehetett.
– Jó buli volt – mondta sután, mert semmi nem jutott az eszébe.
– Ő rábólintott, de nem szólalt meg. Erősen töprenghetett valamin.
Ekkor már az Élmunkás-hídon voltak, a Szív utca felé tartottak.
Kati megfogta a fiú kezét.
Mintha áramütés ért volna, majdnem elkapta a tenyerét, Pedig a lánynak jó keze volt, puha, selymes tapintású és nem izzadt. Jó volt így a kezét fogva sétálni.
Lent voltak az alagútban. Kata a fiú elé állt, arcát két keze közé fogta, majd gyengéden megcsókolta
Na ez kellett csak a srácnak, sosem csókolózott még, rémülten menekült volna, de …jó volt. Nem volt frutti illata ugyan, de a lány pici szája, mint egy pumpa tapadt az övére. A meleg nyála is finom volt és az a ragyogó szempár volt a legcsodálatosabb ami néha rácsodálkozott.
Egy fél órát csókolóztak a húgyszagú alagútban, ekkorra a fiú megértette, hogy első csókhoz méltatlan ez a helyszín. Így aztán egymást karolva tovább haladtak, és a kopott roggyant házfalak tövében ölelték egymást.
– Mennem kell – súgta Kati – Tudod az apám.
– Nem tudom – felelte a fiú. Csakugyan nem tudta, évek óta anyja nevelte.
-Találkozunk még, járunk majd?
Igen – bólintott boldogan a fiú és így is gondolta.
„Szép, szép, túl szép az egész
Hogy Júliára várunk
Volt, van és lesz, aki vár
Mer’ Júlia az álmunk
Vártam, de a Kati jött
Vártam, de a Kati jött
Vártam, de a Kati jött
És a Kati igazán szeret”