Címke: rövid írások

A seregben, valamikor 74-ben

-Mit képzel magáról Bakki honvéd – förmedt rám Balog alezredes- hogy nem hajlandó belépni a KISZ-be!
Akkor már hetek óta vegzáltak ezzel, hogy lépjek be, mert a Néphadsereg minden katonája ifjúkommunista.
-Maga csepeli munkás, onnan jönnek a legjobb kommunisták – állította.
Ez volt a rögeszméje. Szerinte minden Budapesti Csepelről jött és öntudatos kommunista, szemben a vidéki fiúkkal, akik ösztönösen azok. Az ales rendes ember volt egyébként, a légynek sem ártott volna, ha nem piszkálják. Most feltehetően letolták felülről, ezért rendelt az irodájába, Előző este mocskosul berúghatott, hófehéren bagolyképpel mondta a magáét.
Én pihenj állásban, fegyelmezetten álltam előtte és a legfelső kabátgombját figyeltem, ami egyetlen cérnaszálon lógott és kb 3-4 centire volt a gomblyuktól és bármikor leeshetett. Akkor pedig baj lesz, mert röhögnöm kell.
Persze gombot legyőzte a gravitáció én pedig vigyorogva néztem a derék katonát.
Aztán kidobott az irodából, én pedig továbbra sem lettem tagja a kisznek.
Néhány héttel később szolgálatban voltam, csendes délután volt. Tisztek már hazamentek vagy tiszti klubban itták mocsár részegre magukat.
A napos asztalnál ülve olvastam.
Az asztal a lépcsőházzal szemben volt és könyvből felnézve az ales mérges fejét láttam emelkedni. Az asztalnál ülni tilos volt. Olvasni képtelenség és jelentkeznem kellett volna.
Nem tettem, nyugodtan olvastam tovább.
Mire az asztalhoz ért paprikavörösen üvöltötte.
-Miért nem jelentkezik, hogy merészel olvasni és ülni szolgálatban?!- Ezzel kikapta kezemből a könyvet.
Lenin Állam és forradalom c. munkáját tartotta a kezében .
Megenyhült, vonásai kisimultak és két kis könnycseppet is elmorzsolt a meghatottságtól.
-Ezt olvassa? Üljön le, olvasson nyugodtan. Ezek a csepeliek!-tette még hozzá és fejét csóválva megindult Csiffári százados irodája felé.
Többet nem szekáltak a KISZ-szel és hamarosan az alezredes ajánlásával a helyőrség könyvtárába helyeztek, ahol aztán igen jó dolgom lett.
Az Állam és forradalom egyébként kitűnő megfogalmazása annak, hogyan kell a rendszert váltani és megszívlelendő, hogyan nem szabad.
Egy érdekesség még a végére.
A könyv a sajátom volt, olvasás szünetében a párna alatt tartottam. Aztán eltűnt, valaki ellophatta.

A Babkában jártam…

„Ne nézzen úgy rám a gyönyörű szemével.
A tűzzel játszani, jaj, nem szabad!…”
Búgta a zongorista a mikrofonba, de ő csak nézett rám a valóban csodás szemével.

Tegnap a Babkában jártam, ami egy nagyon kellemes hely Lipócia szélén, a Pozsonyi út Budai Nagy Antal u. sarkon, a hajdani Szamovár vendéglő helyén.
A Szamovár remek eszpresszó volt, sokat megfordultunk itt barátaimmal és itt randevúztam Verával, aki talán legnagyobb szerelmem volt.
Jegyben járt ugyan Zolival – akit látásból ismertem – de ez nem gátolta meg abban, hogy engem is az ujja köré csavarjon. Eléggé szabadon volt engedve, így gyakran találkoztunk eleinte a  Szamovárba, majd később a lakásomon – helyesebben anyám lakásában.
Aztán ritkultak ezek a találkozok, de egészen addig tartott, míg férjhez nem ment.
Megszakadt a szívem? Igen megszakadt

“.Ne fogjon úgy át a remegő kezével,
A szívnek húrja van, és elszakad!…”
Búgta tovább a zongorista.
Hát ilyen csoda hely ez a Babka.

A kis fóka, aztán meg Kata

“A kis fóka besz@rt az ágyba.
Fóka bácsi megdorgálta,
Te kis fóka ne sz@rj be,
ha besz@rtál edd is meg!
A kis fóka prüszköl, krákog
ő és a sz@r nem barátok!”
Pityuból dőlt a hülyeség, mint tehénből a trágya.
Egy órája várakoztak már a Balzac utcában, fiúk, lányok vegyesen
A lányok fekete miniszoknyába, a fiúk pedig sötét VOR öltönyben.
„A fehér ing és nyakkendő még kötelező volt…”, mint az köztudott.
A fiún fekete kétsoros zakó, szürke pantalló volt. Nyakkendő helyett fekete szalag, amilyet a reformkor nagyjai hordtak. Ennek nem volt politikai üzenete, egyszerűen tetszett, ezért közös elhatározással ilyet viseltek nyakkendő helyett.
Persze ezt sem tudta megkötni, Julit kérte meg, hogy segítsen.
Júlia a legjobb csaj volt a társaságban. Szerette a közelségét, finom frutti illata volt a leheletének, ahogy közel hajolva a masnival bajlódott
Szerelmes volt Juliba? Igen az volt. Mindenki így volt ezzel, mert Júlia okos volt és szép volt, álmaink Júliája volt.
„Várunk Júliára, egy igazi tiszta lányra…”
– A hallottam a Sárga tengeralattjárót – próbálta megára terelni a figyelmet.
– A Yellow Submarine-t, te hatökör mondta -Pityu, neki a lemez is megvolt, és természetesen ő is Julira hajtott.
Álltunk türelmesen.
Piszok Pityu, gondolta a fiú, pedig barátok voltak.
Aztán belátta, nőügyekben nincs barátság. Verseny van. Két hím versenyzik a nőstényért. Júlia pedig józan észt bontóan bitang jó nő volt.
Közben kinyitották a kaput, bentről a Wipe Out jellegzetes dobpergése hallatszott. Nagyon menőnek érezte, vagy érezték magunkat, lassan bent vannak a szombati bulik egyik legmenőbb klubjában.
Júlia már elsodródott mellőle. Érdekes Kati meg szorosan mellette lépkedett, szemével követve.
Alacsony dundi lány volt, helyes mellekkel, popsival, formás vádlikkal, ami már akkor is a gyengéje volt a fiúnak. Cuki nevetős orcája, szőke, rövidre nyírt fiús haja is telitalálat volt. Egy merő csacsogás volt az eszemadta, de aranyosan volt az.
Bár fiú továbbra is Júlia után ette a fene.
-Táncolunk? – kérdezte Kata.
-Sosem táncolok – hazudta mogorván és megindult a büfé felé. lány is vele tartott
Persze ott is sorba kellett állni. Andrisék már ott voltak és röhögtek, amikor meglátták a duci lánnyal. Pityu és Juli is ott volt – Francba, ezek aztán jól egymásra találtak gondolta. Sört ivott, keverttel, Katinak ginfist kért, ha már levakarhatatlanul vele volt – lányok ezt itták akkoriban.
Közben a zenekar elkezdett angolszász számokat játszani, visszamentünk a színpad felé. A My Generationt játszották bitang jól, aztán jöttek a Beatles nóták, meg a szünet. Visszamentek a büfébe.
Juli sehol, Pityu sehol, a fene ezekbe.
Bebombázott még egy sör + kevert kombót, Kati meg a cukros ginből nyalogatott.
A színpad felől az Utcán ismert akkordjai hallatszottak, de akkor már együtt énekeltek Levivel, úgy néhány százan.
„Néha furcsa hangulatban, az utcát járom egymagamban…”
Remek hangulat volt, jól érezték magukat, már nem kereste Julit és azt piszok Pityut.
A többiek is elkeveredtek, Kati már levakarhatatlanul vele volt. A keze mintha néha a kezét kereste volna, de ez véletlen is lehetett.
– Jó buli volt – mondta sután, mert semmi nem jutott az eszébe.
– Ő rábólintott, de nem szólalt meg. Erősen töprenghetett valamin.
Ekkor már az Élmunkás-hídon voltak, a Szív utca felé tartottak.
Kati megfogta a fiú kezét.
Mintha áramütés ért volna, majdnem elkapta a tenyerét, Pedig a lánynak jó keze volt, puha, selymes tapintású és nem izzadt. Jó volt így a kezét fogva sétálni.
Lent voltak az alagútban. Kata a fiú elé állt, arcát két keze közé fogta, majd gyengéden megcsókolta
Na ez kellett csak a srácnak, sosem csókolózott még, rémülten menekült volna, de …jó volt. Nem volt frutti illata ugyan, de a lány pici szája, mint egy pumpa tapadt az övére. A meleg nyála is finom volt és az a ragyogó szempár volt a legcsodálatosabb ami néha rácsodálkozott.
Egy fél órát csókolóztak a húgyszagú alagútban, ekkorra a fiú megértette, hogy első csókhoz méltatlan ez a helyszín. Így aztán egymást karolva tovább haladtak, és a kopott roggyant házfalak tövében ölelték egymást.
– Mennem kell – súgta Kati – Tudod az apám.
– Nem tudom – felelte a fiú. Csakugyan nem tudta, évek óta anyja nevelte.
-Találkozunk még, járunk majd?
Igen – bólintott boldogan a fiú és így is gondolta.
„Szép, szép, túl szép az egész
Hogy Júliára várunk
Volt, van és lesz, aki vár
Mer’ Júlia az álmunk
Vártam, de a Kati jött
Vártam, de a Kati jött
Vártam, de a Kati jött
És a Kati igazán szeret”