A Városligetben, a BNV alatt az ideiglenesen emelt pavilonokon kívül voltak állandó, elbontásra nem kerülő épületek is. Ilyen volt a Szovjet pavilon, amiből később a Kazimir Károly legendás Körszínháza lett.

Továbbá a Magyar Alumínium Gömbkupolája, valahol a későbbi PECSA helyén állhatott.

Az épületben érdekes kiállításokat rendeztek az őszi, téli hónapokban.

Itt szembesültem először az atombombával.

Hűvös ősz, késő délután volt, tértig gázoltam platánok alatt összegyűlt avarban, amit nagyon szerettem. Kézen fogva mentünk apámmal – 6-7 éves lehettem – így ő is velem lépkedett a levelekbe merülve. Pokolian jól éreztük magunkat.

A kupolához értünk, a kiállítás még nyitva volt, bementünk hát.

A falakon körben hatalmas, fekete-fehér képeken földig rombolt épületek között szénné égett emberi maradványok, betonon a pokoli forróságban gyakorlatilag elpárolgott emberek sötét árnyékával, amit akkor sehogyan sem érthettem és most sem tudok felfogni.

A rombolás felvételei után a sugárbeteg emberekről készült felvétek fokozták rémületemet.

Vetítés is volt, atomgombával, tűzviharral.

Hirosima, 1945. augusztus 6.

Nagyon féltem és félek most is.