A földalatti

A régi földalattinak – amit kéregvasútnak is hívnak – valamikor volt egy felszíni szakasza, amikor is kibújt a föld alól és a csónakázótavat megkerülve érkezett a végállomásra. Közben megállt az Állatkert főbejáratánál. Az alagút vége és a megálló között volt egy sínpár, ezen gördültek.a kocsik éjszakai pihenőre a Dózsa György úti remízbe
Közel laktunk a Ligethez és szerettem a tó körül bóklászni. A vonatkiállót különösen szerettem. A kocsik lenyűgözőek voltak – csupa öntvény és lakkozott fa, a barnák és sárgák több árnyalatában.
Na, és ott voltak a sínek, amin elgördült a szerelvény. A kocsik a kiállást is menet rendszerint végezték, így felkészülten vártuk a szerelvényeket. Különféle tárgyakat helyeztünk a sínekre, kisebb kavicsokat, nagyobb köveket és tégladarabokat. Sajnos egyszer a kapukulcsot is, a kerekek ezt papírvékonnyá lapítottak.
Aztán egy alkalommal egyedül álltam pálya mellett, amikor kezembe akadt egy 50 filléres érme. Ez ugye egy lapos dolog, de vajon meddig lehet lapajtani? Nyomban a sínre tettem és vártam.Régi ötforintos érme méretűre, pergament vastagságura lapult. Felkaptam és boldogan rohantam vele haza, de senkinek nem mutattam meg. A kapukulcs óta az ilyen kalandjaimról nem számoltam be.
Másnap az osztályban nagy sikere volt, sőt rögtön vevő is akadt rá, a Kiss Laci (a nevet megváltoztattam) 2 forintot ajánlott érte. Természetesen eladtam és az elkövetkező szép új világra gondoltam, amit erre az új, biztos gyarapodási formára alapoztam.
Sajnos az ábrándozásomat a tanerők is kiszúrtak, aminek néhány új bejegyzés lett az eredménye az ellenőrzőmbe.
A 2 forintost a trafikban 50 filléresekre váltottam és siettem az Állatkerthez. Szépen kivasalta
az érméket és másnap boldogan kínáltam portékámat, de semmilyen érdeklődés nem mutatkozott. Átvittem a szomszéd osztályokba is, de abszolút semmi.
Az 50 filléreseimet sokáig a kapukulcs mellett őriztem, mint gyermekkori hülyeség tárgyi emlékeit, aztán valamelyik költözésnél elkallódott.

Ám szép emlék megmaradt, mert az emlékezett mindent kicsipkéz, széppé varázsol, mint ezt az otromba, arányaiban eltúlzott földalatti kocsit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .