Cím nélkül

A rakodópart alsó kövén ültem, vártam mikor úszik erre egy dinnyehéj…
Aztán megláttam őt, lassan, méltóságteljesen lépkedett, kis hullámokat kavarva, köpenye alja átázva. Felém tartott és barátságosan bólintva köszöntött.
– Sétáljunk egyet barátom – szólított meg, nyájasan mosolyogva mutatott helyet maga mellett.
– Kérem én rokkant vagyok, féllábú, vagy egylábú, magam sem tudom, hogy mi – hebegtem értetlenkedve.
Ezt a f@szságot gondoltam magamban.
– Mondottam ember, kelj fel és járj! – ezt már emeltebb hangon mondta.
Mit tehettem hát, el kezdtem ugrálni mellette a vízen.
Beszélgetni próbáltunk, de az én azon agyaltam, hogy hányat lép egy évben egy veréb.
Meg azon, hogy a hajó vonták találkozása tilos!
Lassan rebbentek pilláim, már ébren voltam. Csonkomhoz nyúltam és megértettem, hogy a csodák sem úgy működnek, mint régen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .