Az első cigaretta

A festő mögött álltam, a Vajdahunyad várat festette. Palettáján és a festményen is szaporodtak sárgák és az izgalmas barnásvörösök. Szeptember vége volt.
A Csónakázótó felől terjedve jellegzetes bűz uralta a levegőt. A leengedett tóban, a kiszáradó iszapjában rengeteg haltetem és egyéb szerves anyag bomlását kísérté ez a jellegzetes mocsárszag. Nyáron még kergetett a csősz minket a kifogott néhány sneci miatt, most pedig ezerszám pusztultak az iszapban aszalódva.
Megérkeztek a haverok is.
-Mit csinálsz – kérdezték.
– Nézem a festőt – helyesebben a képet néztem, amit festet. Abban az időben azokat a festményeket szerettem a legjobban, amelyek a Vajdahunyad várát ábrázolták.
A többiek értetlenül topogtak – Csináljunk már valamit – sziszegte P.
Megfordultam és eltökélten néztem a szemükbe – Vegyünk cigarettát!
Hökkenten, bárgyún vigyorogva néztek rám, de láttam rajtuk, hogy nincs ellenükre az ötlet, pedig tudomásom szerint egyikünk sem dohányzott még.
Nincs pénzünk, mondták zavartan és nincs trafik sem a közelben.
Mindig volt néhány forint a zsebemben, intettem menjünk.
Megindultunk a Széchenyi Fürdő irányába, de nem mentünk át az úttesten, hanem megindultunk felfelé és valahol a gyógyvizes pavilon magasságában egy kis négyszögletes, zöldre festett falú épület állt, a Trafik.
Jól ismertem, ligeti csavargásaim alkalmával gyakran vettem itt édességet, cukrot, fruttit, néha csokoládét. Mindent árusított darabra is, természetesen cigarettát is.
Ki vegye meg, tanakodtunk? Hetedikes, megszeppent srácok voltunk még és az ajtón belesve pedig egy bozontos szemöldökű, szigorú szemű, vörösfejű vénembert láttunk, a pulthoz támasztott mankó mellett. Akkoriban voltak még hadirokkant trafikok.
Ok, mondtam Fecske jó lesz kérdeztem, majd beléptem a boltocskába.
4 szál Fecskét egy doboz gyufát kérek, mondtam határozottan.
Rám emelte vizenyős, kék szemét – úristen ennek a szemével is lehet valami villant át az agyamon. Már nagyon mentem volna.
Gyakorlott mozdulatokkal kis csomagolópapírba sodorta a 4 szál cigarettát és mellé tette a doboz gyufát – egy forint tíz lesz fiatalúr – hadarta. A pultra csaptam a pénzt és kiszaladtam a boltból.
Felnőttesen kínáltam körbe a füstölnivalót, majd ügyetlenül rágyújtottunk. Köhögve, öklendezve, de röhögve és büszkén lépkedtünk a tó irányában. Egy idős bácsi ránk mordult, túl fiatalok vagytok még a bagózáshoz. Nem törődtünk vele.
Jól éreztük magunkat, barátságunk szorosabbá vált.
Beesteledett mire hazaértem. Csöndesen lépkedtem a sötét udvaron. A konyhaajtó ablakán belesve láttam apám egyedül ül az asztalnál, dohányzik és rettenetesen rázza a köhögés.
Szia apu – mondtam csendesen az ajtón belépve. Rám mosolygott és intett, hogy menjek oda. Majd a térdére ültetett és némán figyeltük a csendet.
Nagy, dolgos kezét mintha most is a fejemen tartaná.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .