A sereg kemény volt, de életemben annyit nem röhögtem, mint ott a 2 év alatt.
A szolgálat mellett sok szabadidőnk is volt, ennek teljesen értelmetlen eltöltésére gyakori példa volt a gyufaszálból készített különféle híres épületek elkészítése. Ezeket aztán büszkén és boldogan vitték haza a faluba a hazai lakosok nagy ámulatára.
Bajtársaim között voltak jó arcok is, az egyik ilyen Csicsai volt, akivel igen jó cimborák lettünk és akinek most – basszus – nem jut eszembe a keresztneve.
Sanyi – közben eszembe jutott 😊 – ügyes kezű asztalos volt, aminek igen sok hasznát vette, mert a laktanya törzsfőnökétől kapott különféle fúrásra faragásra megbízásokat. Ezzel mentesült a szolgálatadás alól és biztos volt a hétvégén eltávozás. Aztán amikor kirúgtak a könyvtárból, Sanyi kijelentette B. őrnagynak – ő volt a laktanya pk. – hogy szüksége van egy segítsége, erre nincs alkalmasabb ember az egész helyőrségben Bakki honvédnál. Ettől kezdve együtt loptuk a napot és a hétvégéket is együtt töltöttük nagyon vidáman, itthon Budapesten.
A kis kitérő után a lényegre térek, Csicsai szabadidejében intarziákat készített, általában vérzőfejű Krisztusokat, amit aztán eladott az Eklézsiának a Károlyi Sándor utcában.

Ilyesmi volt az intarzia

A politikai tisztünk – az ő nevére abszolút nem emlékszem – csodálta Sanyi nagyszerű alkotásait és kérlelte, hogy készítsen neki egy Lenint ábrázoló intarziát. Sanyi hetekig kérette magát – végül tanácsomra – készített egy vérzőfejű Lenin portrét.

A hétvégi eltávra már egyedül mentem, Csicsai barátom ezután hetekig nem ment haza.