Gyönyörű, nádfedeles ház volt, a régi paraszti élet tanúja.
Apró ablakai a Bárány utcára néztek, meg a széles és hosszú udvarra. Az udvaron egy lovaskocsi kényelmesen megfordult, ha kellett. Azelőtt kellett, Tata fuvaros volt.
A ház kicsi volt, pitvarból és jobbra viszonylag kényelmes lakószobából, balra pedig egy kamrából állt. Az előtér és a szoba között volt a kemence, valamikor ez fűtötte a szobát és itt főzték az ebédet, sütötték a kenyeret, lepényt.
A házzal egybeépült az istálló és a disznó- és baromfiól. Évek óta üresen álltak.
Különálló épület volt a kocsiszín és szemben a házzal a góré a kukoricának.
A ház tövében kis kert pompázott, az itt nyíló illatos virágok varázslatossá tették a nyári estéket.

Hajnal van, a kis pad üresen áll. Fölötte a zsebkendőnyi ablakon keresztül gyenge fény pislákol.
Tata az asztalnál ül, a szokásos reggelijét, a kávéba aprított kenyeret, apró falatokban kanalazza.
A láboska mellett az asztalon utolsó hű társa, a vén kakas áll és csippent néha az ázott kenyérből.