A föld valóban lapos és mi emberek fejjel lefelé lógva élünk rajta. A denevérek pedig nem.
A föld lapos
Minden vélemény számít!
Ece Homo, Tóth honvéd
Megkérdezték az utca emberét, mit szólna a Homo sapiens kihalásához
Ezzel én is próbálkoztam egyszer.
Tóth honvéd az egyik legbutább katonatársam volt. Jóindulatú, jámbor gyerek, de rettenetesen ostoba volt. Sokat piszkáltuk egymást, én főleg ugrattam, általában fura reakciói voltak.
Egyszer azt találtam mondani:
Tudod Tóth honvéd, te egy igazi Homo sapiens vagy.
Nyomd anyádba a f@szod volt a válasza rá.
Az arab számokról nem beszélgettünk 🙂
Tavaszi Tárlat
Sajnos a kiállítás kerekesszékkel nem látogatható
Valahogy így
Fontos a belső béka
– állította a gólya és bekapta a kis zöld hátút.
A tank
A tank ott állt a kutyafuttatóban.
Két napja érkezett, dübörögve végig az Ady Endre utcán. A sarkon megállt, tornyát forgatva, mintha körülnézne. Aztán lassan befordult a szervizútra, majd befarolt, néhány autóroncsot tovább lapajtva beállt a mostani helyére.
Az öreg nézte a törött ablakon keresztül. Kezdetben rémülten, aztán nyugtalanul gurult naponta többször az ablakhoz, de mostanra nyugodtan nézte.
Ezek nem rombolni jöttek, inkább kibekkelnek mint ő gondolta.
A front távolról morajlott. Erre nem voltak harcok, bár néhány kósza becsapódás érte a házat. Ezért voltak a törött ablakok.
Néha volt áram és víz is.
És mindig volt GÁZ.
A gyerekek elhagyták az országot. Könyörögtek, hogy tartson velük, de maradt. Szeretett itt és úgy gondolta meg lehet úszni a legrosszabbat, a halált.
A harckocsi előtt most egy félmeztelen katona mosdott, csupa szutyok arcú társa egy kannából öntötte rá röhögve a vizet.
Derűs, békés nap vélte az öreg és egy másik nyugodt napra gondolt. A kisfiával sétáltak az Andrássy úton. Ettek egy fagyit a Lukácsban majd elindultak a Városliget irányába…
Ekkor valamivel rálőtek a tankra, de a jármű sértetlen maradt. Felkelepelt néhány gépfegyver is.
A katonák a tankba ugrottak és a géppuskával lőni kezdték a házat. Az öreg rémülten gurult a gardróbba, amit a lakás legvédettebb helyének vélt. Túlélni, túlélni zakatolt az agyában.
Több robbanás rázta meg a házat.
Hát ideért a háború gondolta és ekkor ráomlott a fal.
Kisfiával a Köröndhöz értek, lassan lépkedtek, de már a levegőben lebegtek.
Látod kisfiam mutatott le, ott lakott Kodály Zoltán, de már nem volt hangja.
Füttyös Gyuri
A 67-es Spencer Davis Group koncertre mentünk a Kisstadionba. Szakadt az eső – csak a stadionhoz érve tudtuk meg, hogy a koncert elmarad, a következő nap lett megtartva.
A 76-os troliról leszállva, röhögve értünk a Thököly útra. 16 éves voltam, a többiek is legfeljebb 18. Röhögtünk hát mindenen. Ekkor tűnt fel egy fura alak, ököllel verte a hatalmas kirakatüvegeket. Csak úgy döngött, de nem tört be. Tisztában volt vele, hogy mekkorát lehet ütni. Közben élesen füttyentett hozzá.
A Füttyös bólintott Pityu barátom
Azután sokat láttam még, folyton mozgásban volt. A város legtávolabbi részein tűnt fel.
Egyszer a 72-es trolin utaztunk Pityuval. Egymással szembe ültünk és pont kettőnk közé állt be. Az újságjával az ablakot verte és közben dohányzott 
Máskor a Kéményseprőbe tért be, úgy éjfél magasságában. Egy bélást kért a pincérnőtől, amikor nem kapott, akkor hirtelen sarkon fordult és még azzal a mozdulattal lerántott egy tálca mosogatáshoz odakészített söröskorsót. A többi pincér ott termett, de a vendégek megvédték. Kapott egy kettest és füttyögve békésen távozott.
Egy alkalommal a Nagykörúton, a Dohány utca közelében található női fodrászatba fordult be. Tibi barátommal megálltunk. Nem kellett sokat várni, fél percen belül hatalmas sikoltozás hallatszott az üzletből, majd boldog vigyorral az arcán, markában 2 forinttal megjelent Gyuri.
A Nyugatinál a két sínpár között állva az egymással ellenirányban haladó villamosok oldalát csépelte, de kegyetlenül. Veszélyesen élt, az biztos.
Még ezt utoljára. Marek Erikával a Dob utcában haladtunk – késő este volt, műszak után kísértem haza a nyomdából – próbáltam összeszedni magam, hogy megvalljam, hogy mennyire tetszik nekem. Ekkor előzőt minket hátulról a Füttyös és szokásához híven nagyot, csapot Erika legkerekebb testrészére. Felháborodva kérdezte, hogy miért nem vontam kérdőre „támadóját”. Hiszen ő a Füttyös Gyuri, próbáltam menteni magam és akkor már tudtam, hogy esélyem se lehet Erikánál.
Aki egyébként másfél fejjel magasabb volt nálam
Cím nélkül
A rakodópart alsó kövén ültem, vártam mikor úszik erre egy dinnyehéj…
Aztán megláttam őt, lassan, méltóságteljesen lépkedett, kis hullámokat kavarva, köpenye alja átázva. Felém tartott és barátságosan bólintva köszöntött.
– Sétáljunk egyet barátom – szólított meg, nyájasan mosolyogva mutatott helyet maga mellett.
– Kérem én rokkant vagyok, féllábú, vagy egylábú, magam sem tudom, hogy mi – hebegtem értetlenkedve.
Ezt a f@szságot gondoltam magamban.
– Mondottam ember, kelj fel és járj! – ezt már emeltebb hangon mondta.
Mit tehettem hát, el kezdtem ugrálni mellette a vízen.
Beszélgetni próbáltunk, de az én azon agyaltam, hogy hányat lép egy évben egy veréb.
Meg azon, hogy a hajó vonták találkozása tilos!
Lassan rebbentek pilláim, már ébren voltam. Csonkomhoz nyúltam és megértettem, hogy a csodák sem úgy működnek, mint régen.
Napfürdő
A szilvalekvár
Az első kép.
A puha augusztusi estében, ragyogó csillagok alatt a nyári konyha előtt állt a fatüzelésű alkalmatosság. A tetején üst, abban rotyogott a massza.
Krisztin néni néha kijött a konyhából és a nagy, lapátnyi fakanállal kavargatta.
Mi gyerkőcök, félkörben álltunk a katlan körül, kíváncsi várakozással, mert egy idő után, mikor lekvár valamennyire összefőtt már, lehetett kóstolni. Pesti rokon gyerekként mindig én kaptam az első kanyarítást a fakanálról, ebben keresztanyám mutatóujját használta segítségül.
Tücsök ciripelt a közeli krumpliföldön és a sötét massza, mint fekete láva rotyogott ezen a nyarat és talán gyerekkort búcsúztató éjszakán.
A második kép.
Az egyik meggyfa alsó ágán ülök, az ól irányába fordulva.
Az ól előtt férfiak – keresztapám, komái és néhány szomszéd széles jókedvükben pálinkát isznak.
Elfőttük a keményre fagyott föld feketéllő véres mocskában a 200 kilós Zsuzsi feküdt élettelenül.
Krisztin néni friss hangon hívja az embereket, tányérokban van már a sült hagymás vér.
Csakugyan a fehér tányérok sorakoztak a kecskelábú asztalon és ropogós héjú kenyérszeletek várták az éhes férfiakat.
Balra ott állt az üst, most forró víz gőzölgött benne. Szultán feküdt mellette a fagyos földön, boldogan nyalogatta véres pofáját
A meggyfa alsó ágán ültem, vörösre gémberedett kezemben egy szilvalekváros kenyérrel.